Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

 

Ha tervezték, most érdemes megfontolniuk a kocsmatulajdonosoknak, hogy közvetítik-e a foci Európa-bajnokság meccseit, valamint az olimpiai számokat, és ha igen, milyen sűrűn. Az MTVA ugyanis - a jogdíjakra hivatkozva - komoly pénzeket követel a két nagy nyári sportesemény nyilvános közvetítéséért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meccsekről is lemaradhatunk az új díj miatt? (Illusztráció - NOL)

 

Egy falusi kiskocsmának 100 ezer, egy klasszikus sportpub-nak akár 750 ezer, az óriáskivetítőt felállító helyeknek 950 ezer forintjába is kerülhet, ha közvetíteni akarják a labdarúgó Európa-bajnokság meccseit és az olimpiát – tudta meg a mainap.hu.

A lapunk által megkeresett kocsmatulajdonosok fociadónak becézik az új terhet, amit a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) kell befizetniük.

Vagyis kellene.

- Kaptam erről értesítést, de a jogászomnál landolt a papír. Biztosan nem fogok több százezer forintot odaadni nekik – mondja az egyik legnagyobb sportkocsmahálózat, a Champs Pub vezetője. Pataki László nonszensznek tartja, hogy az MTVA arra hivatkozva akarja „lehúzni” őket, hogy a sportesemények kivetítésének kizárólagos jogát ő szerezte meg a külföldi jogtulajdonosoktól, ezért a meccsek – nem otthon történő – kivetítésének engedélyét az MTVA-tól lehet megszerezni.

Úgy tudjuk, a díjszabásnál az MTVA több szempontot is figyelembe vett. Ha például a helyiek összegyűlnek a falu kocsmájában és az ottani kistévén akarják végignézni az Eb focimeccseit, az a tulajdonosnak nagyjából 50 ezer forintjába kerül. Olimpiával együtt 100 ezerbe.

Egy klasszikus, 1-2 tévével rendelkező vendéglátóhelynek, amelynek egyébként nem profilja a sportmeccs-közvetítés, párszázezer forintjába fájhat a két sportesemény.

Egy nagyobb, mondjuk városi pub, több tévével és jelentős vendégforgalommal 450 ezret kell hogy perkáljon az MTVA-nak, olimpiástul legfeljebb 750 ezret.

A Millenárison vagy a műjégpályán felállított kivetítők sporteseményenként körülbelül 600 ezerbe kerülnek, összesen maximum 950 ezerbe.

Ha a labdarúgó-Eb-t nézzük, a tervek szerint más árszabása lenne az alacsonyabb rangú meccseknek, illetve az elődöntőknek és a döntőnek. A több nézőt vonzó mérkőzések drágábbak lennének, ezért félő, hogy több helyen úgy gondolják majd, nem éri meg az összes meccset közvetíteni.

Trükkök persze mindig vannak: akad olyan pub-tulajdonos, aki bedobta, hogy ő majd nem a köztévére, hanem valamelyik külföldi csatorna adására hangolja a készülékét, így nem kötelezhető az MTVA díjainak megfizetésére.

Ilyen lehetősége azonban nincs mindenkinek. A legkisebb mozgástere várhatóan az apróbb települések, falvak kocsmáinak lesz, ők aligha tudnak válogatni az angol, német, orosz, arab sportcsatornák közül. 

Az érintetteknek nincs sok ideje. Információnk szerint egy héttel a labdarúgó Európa-bajnokság június 8-i kezdete előtt, május 31-ig kell leadni a nyilvános közvetítések "önbevallását", ellenkező esetben akár bírságra is számíthat, aki engedély nélkül vetíti az összecsapásokat.

Forrás: www.sport.msn.mainap.hu

Szólj hozzá!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

  Vasárnap a Hold látszó mérete mintegy 14%-kal lesz nagyobb, és 30%-kal fényesebbnek látjuk az átlagosnál. Három bolygót is megfigyelhetünk.

Vasárnap a Hold a Földnek a Nappal ellentétes oldalán helyezkedik majd el, vagyis telihold lesz. Ilyenkor a legfényesebb és legfeltűnőbb az égen, derült idő esetén egész éjszaka megfigyelhető. Ezen a hétvégén az átlagosnál is valamivel feltűnőbb, amit néhol szuper teliholdnak is neveznek - noha semmilyen különleges tulajdonsága vagy következménye nincsen.

A Hold elliptikus pályán kering a Föld körül. Ennek eredményeként földtávolsága 356 410 kilométer és 406 680 kilométer között változik. Ezen a hétvégén éppen földközelben jár, amikor telehold fázist mutat, így most lesz a legfényesebb 2012-ben.

Vasárnap a Hold látszó mérete mintegy 14%-kal lesz nagyobb, és 30%-kal lesz fényesebb, mint átlagosan. A fázisától függetlenül a Hold akkor a legfeltűnőbb, amikor alacsonyan van az égen, tehát holdkeltéhez vagy holdnyugtához közel jár - ekkor ugyanis a tereptárgyakhoz tudjuk viszonyítani méretét, és agyunk látszólag nagyobbnak érzékeli azt, mint amikor magasan jár az égen.

A Hold folyamatosan árapályhatást fejt ki bolygónkra. Ennek keretében nemcsak a világtenger szintje emelkedik és süllyed periodikusan, hanem a szilárd kőzetburokban is történnek mozgások. Az árapály (a Hold távolságától függetlenül) mindig telihold és újhold idején a legnagyobb, mivel ekkor a Hold a Nappal egy vonalba kerül, és a két égitest árapálykeltő hatása összeadódik.

Forrás: Anthony Ayiomamitis
A telihold látszó mérete földközelben (balra) és földtávolban (jobbra). Alul a két kép készítésének dátuma, a Hold ekkor mérhető földtávolsága, valamint látszó szögmérete olvasható. Az emberi szem felbontóképessége egy ívperc körüli, egy fok pedig hatvan ívpercből áll az égen (Anthony Ayiomamitis)

A hétvégi szuper telihold idején elméletileg valamivel még nagyobb lehet az árapály a szokásosnál, az ilyen események azonban eddig sem okoztak katasztrófákat.

A Hold mellett három bolygót is megfigyelhetünk szabad szemmel az éjszakai égen a napokban. Közülük is a legfényesebb a Vénusz, amely naplemente után nem sokkal nyugatra könnyen azonosítható. Viszonylag magasan jár az égen, ezért későn nyugszik, -4,5 magnitúdó körüli fényessége miatt eltéveszteni sem lehet. A Mars is azonosítható szabad szemmel, bár halványabb a Vénusznál. Sárgás árnyalattal és 0 magnitúdó körüli fényességgel az Oroszlán (Leo) csillagkép alsó részén figyelhető meg.

Forrás: MCSE Jelenségnaptár
Az esti égbolt látványa a hétvégén (MCSE Jelenségnaptár)

Ha pedig tovább haladunk nyugat felé, a Szaturnuszt is megtalálhatjuk, amely a Virgo csillagkép alfája, a Spica mellett mutatkozik. A két hasonló fényességű, egymás mellett mutatkozó égitest közül az a bolygó, amely kevésbé hunyorog. A bolygók ugyanis kiterjedtebbnek mutatkoznak az égen a csillagoknál, ezért míg a pontszerű csillagok fényéből hol több, hol kevesebb jut a szemünkbe, ami hunyorgást (szakkifejezéssel szcintillációt) okoz, a kiterjedtebb bolygókról érkező fény intenzitása nem tud ilyen erősen váltakozni.

Forrás: origo.hu

Címkék: hold

Szólj hozzá!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

 

Megbírságolták, pedig szabályosan hajtott

Sok színtéren teljesen abszurd, ami hazánkban történik. Íme, egy apró, de annál szórakoztatóbb darabja a Magyar Valóságnak: hősünk szabályosan közlekedett, erre megbüntették. Hogy miért, azt senki sem tudja.

2011 szeptemberében kezdődött a történet, amikor Péter egy borongós, kora őszi reggelen ajtót nyitott a postásnak, és átvette a borítékot, mely a rendőrségtől érkezett ajánlva. Péter régen elmúlt már harminc, szóval ha volt is hülyegyerek-időszaka, már egészen biztosan túl van rajta. Ezért alig-alig ment föl valamelyest a pulzusa, miközben letépte a boríték szélét.

A levélből kiderült, hogy Péter a Szentendrei úton 69-cel ment egy olyan szakaszon, ahol 50-es korlátozás van érvényben, ezért 30 000, azaz harmincezer forint büntetést kell befizetnie. Két észrevétel: a levélben nem adnak meg házszámot, csak GPS koordinátákat, vagyis Józsi bácsinak, meg úgy általában az idősebb korosztálynak gondot fog okozni, hogy egyáltalán meg tudja állapítani, pontosan hol lőtték le. A másik: ha történetesen Péter nem járna nap mint nap a Szentendrei úton, mert mondjuk a Gyömrői út mellett lakna, a történetünk itt véget is érne. Péter bosszankodna egy sort, befizetné a pénzt, két napig forgolódna álmában, aztán menne tovább az élet. Vajon önök közül hányan jártak már így?

Szerencséjére – vagy éppen pechjére, ezt egyelőre nem tudjuk – Péter történetesen a Szentendrei út környékén lakik, ezért még aznap volt alkalma egy navival megkeresni a pontos helyszínt (a városból kifelé, a Monostori út előtt kb. 50-100 méterre). Annyira nem is csodálkozott, mikor látta, hogy az adott szakaszon, ahogy egyébként a Szentendrei út külső részén általában, 70-es korlátozás van érvényben. Másnap ment is a válaszlevél, melyben Péter arra kéri a Rendőrséget, hogy tekintsen el a nyilvánvalóan teljesen értelmetlenül kiszabott bírságtól.

Ilyen esetekben egyébként 15 napunk van rá, hogy kifogásoljuk a rendőrségi határozatot, ha kifutunk az időből, többé nincs esélyünk jogorvoslatra. Fellebbezésünkre a rendőrség elvileg 30 napon belül köteles válaszolni, ha valamilyen különleges körülmény hátráltatja őket, akkor ezt a 30 napot további 30 nappal meghosszabbíthatják, de ha történetesen ez mégsem sikerül nekik, akkor sem jogvesztő az eset, vagyis igazából ilyenkor sem történik semmi. 63 nap múlva érkezett a válasz. No comment.

Vastag betűkkel leírták: módosítják a határozatot, majd lejjebb azt is, hogy helybenhagyják az eredeti határozatot úgy, ahogy van. Fábul vaskarika, igaz-e!? Emellett az apró kis paradoxon mellett az ügyintéző kedvesen azt is kifejti, hogy a városban egyébként 50 a maximális megengedett sebesség. Az elvileg véresen komoly, hivatalos rendőrségi határozat valójában olyan, mint az a hajtogatott papír fecni, amire általános iskolában mindenki ráírt valamit, ami éppen az eszébe jutott, aztán összeolvastuk és nevettünk.

Péternek ezúttal már csak 8 napja volt, hogy fellebbezzen, ráadásul 5000 forintért illetékbélyeget is kellett vásárolnia, hogy továbbra is szabályosan járjon el. Ehhez a levélhez már két fotót is mellékelt, melyeken egyértelműen látszik a kérdéses útszakasz, természetesen a 70-es tábla is ott mosolyog a képeken.

A november közepén postázott levélre február közepén érkezett a válasz. Három hónapkellett, hogy a közben minden bizonnyal felbőszült ügyintéző végre elszánja magát, és papírra vesse a végső határozatot, mely abszurdabb lett, mint az összes eddigi együtt. Kiküldtek egy rendőrt a helyszínre – derül ki a levélből –, aki igazolta a 70-es tábla létezését, majd ezek után megállapították – továbbra is értelmes indoklás nélkül –, hogy a kiszabott bírság jogos.

Az egészben az a legszebb, hogy míg az elején még stimmelnek az adatok, az eset taglalásakor már egy Péter számára teljesen ismeretlen rendszám szerepel. Még azt is leírják, hogy nincs a helyszínen olyan kereszteződés, ami felülírná a táblákat, viszont van egy olyan mondat, melyből kiderül, hogy a 70-es táblákat az esettel egy időben helyezték ki. Na, ez innentől kezdve már nem csupán agyrém, hanem finoman szólva is ocsmányság, hiszen ezek a táblák már vagy 18 éve kint vannak a helyükön.

Péter nem adja fel, mivel itt már fellebbezésnek helye nincs, bíróságra viszi az ügyet. Először is be kell fizetnie további 30 000 forint illetéket, plusz ügyvédet kell fogadnia drága pénzért. Ezeket a költségeket természetesen a rendőrség kénytelen lesz megtéríteni, ha elveszíti a pert, vagyis két eset lehetséges: vagy Péter veszít, és akkor ő fizet mindent, vagy a rendőrség, és akkor mi fizetünk, hiszen miből fizetne a rendőrség, ha nem az általunk befizetett adókból. A kálváriának nincs késleltető hatása a büntetés végrehajtását illetően, vagyis a harminc ezres bírságot be kell fizetni, majd egyszer visszaadják ezt is a többivel, ha a bíróság úgy dönt.

Egyelőre itt tart az ügy, a kétkedők menjenek ki a helyszínre - a GPS koordinátákat a cikk elején lévő levélben megtalálják -, csapják fel a KRESZ könyveket, nézzék meg, hátha találnak olyan szabályt, ami alapján Péter és a 70-es táblánál 69-cel suhanó autójának esete szabálytalannak minősül, de nem valószínű.

Sajnos ebben a történetben az az igazán bosszantó, hogy bárkivel bármikor történhet hasonló igazságtalanság, hiszen senki nem fog 2-3 órát autózni, hogy megkeressen egy távol eső helyszínt, ahol lefényképezték. Ezeket a büntetéseket sajnos továbbra is ki fogjuk fizetni, ha jogosak, ha nem, Péternek viszont lehet drukkolni.

Forrás: totalcar.hu

Szólj hozzá!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

 Sűrű szövésű hófehér pókhálók lepték el egy ausztrál város környékét. A fátyol az árvíz miatt menekülni kényszerült pókok ezreinek műve.

A furcsa hálótakaró az új-dél-walesi Wagga Wagga város környékét borítja, ahonnan nyolcezer embert telepítettek ki az árvíz miatt. A Queensland Múzeum egy szakértője szerint a város környékét a farkaspókok egy fajtája hálózta be.

Tipikusan akkor tapasztalni ilyen viselkedést a pókoknál, amikor szétszóródnak, vagy amikor egy új területre vetődnek - mondta a jelenségről a sydneyi Ausztrália Múzeum rovartani gyűjteményének igazgatója, Graham Milledge. Az ízeltlábúak ártalmatlanok az emberre.

Ha biztonságosabb vagy előnyösebb területet keresnek, a körülbelül egy centiméteres pókok vékony szálakat bocsátnak ki szövőmirigyükből, amelyekbe belekap a szél és elszállítja őket. "A jelen esetben csupán az ár elől akartak menekülni" - mondta Milledge. Hasonló jelenséget a pakisztáni Sindh városánál is megfigyeltek a 2010-es árvíz után.

A sydneyi Tronga Állatkert szerint Ausztrália pókpopulációja érzékelhetően gyarapodott az esős időszak miatt, viszont ha száraz lesz a következő nyár, akkor a populáció létszáma ismét a megszokottra csökken. Szerdára visszahúzódott az árhullám a Wagga Wagga térségéből, de a következő huszonnégy órában további heves esőzést jelez New South Wales délkeleti, Victoria északi és Queensland déli részére az ausztráliai meteorológiai szolgálat.

Forrás: origo.hu

Szólj hozzá!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

  Mee Yan Leong egy szép tavaszi napon leült a vécére, és ott is maradt 902 napon keresztül, míg végül a férje megunta ezt az állapotot, és kórházba szállíttatta. Az 58 éves asszony az eltelt két és fél év alatt végig meztelen volt, kásán, kenyéren és kekszen élt, és mindössze tizennyolcszor fürdött meg. Azt állítja, valami erőt érzett, ami az ülőkén tartotta.

Mee Yan Leong 2009. március 25-én leült fürdőszobájukban a vécére, és a következő 902 napban ott is maradt, ott étkezett és aludt nap mint nap - írta a Dailymail. Az 58 éves nő azt állítja, hogy egy „erőt érzett, ami ott tartotta”, de azt nem érti, miért érzett ilyen késztetést arra, hogy egy fürdőszobában maradjon.

Végig meztelen volt

Férje, Kian Ann Ong szerint felesége végig meztelen volt, és mindössze tizennyolc alkalommal fürdött meg ez idő alatt. Állítólag az asszony csak olyan alkalmakkor hagyta ott a biztonságérzetet nyújtó wc-ülőkét, amikor azt képzelte, hogy más emberek kővel dobálják, vagy vízzel spriccelik őt. 27 éves fiuk, Jiing Yih volt az egyetlen személy, akivel felesége szóba állt. Kian Ann Ong többször is megpróbálta rábeszélni feleségét, hogy hagyja el a fürdőszobát, a nő azonban hajthatatlannak bizonyult. Végül Ong úgy döntött, hogy segítséget kér, ezért felhívta a mentőket, és feleségét egy városukhoz, Szingapúrhoz közeli kórházba szállíttatta.

„A padlóhoz kellett szorítanom, és le kellett fognom őt, amíg köré csavartam egy törülközőt, mielőtt beültethettem volna a tolószékbe” – mesélt a kórházba szállítást megelőző nehézségekről Ong. A férj elmondta, hogy amikor megpróbálta kivinni feleségét a fürdőből, az ellenállt, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy valami erő ott tartja őt. Az asszony már akkor nagyon ideges és feszült volt, amikor meghallotta férjét, miközben azt telefonon segítséget kért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kásán, kenyéren és kekszen élt

A házaspár közös gyermeke, Jiing Yih, aki egyébként szabadúszó újságíró, kiállt apja mellett, mikor támadások érték amiatt, hogy ilyen sokáig hagyta az asszonyt a fürdőszobában tengődni. „Anyám és én hasonló személyiségek vagyunk”- mondta az újságoknak adott riportban. „Mindketten őszinték és hajthatatlanok vagyunk, és ez fokozottan érvényes a vitákra. Amikor ebbe az állapotba került, érzelmileg teljesen instabillá vált, és megpróbált minden lehetséges konfrontációt elkerülni, amit fenyegetőnek érzett magára nézve” – mondta a fiú.

A férj hozzátette, hogy rendkívül nehéz volt a feleségéről gondoskodni a két és fél év alatt. Mindemellett azt is bevallotta, hogy már azon is elgondolkodott, elhagyja az asszonyt, azonban végül kitartott mellette. A nő az elmúlt időszakban kizárólag kásán, kenyéren és kekszen élt, amiket Ong készített neki.

Forrás: velvet.hu

2 komment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

  Bezáratták az amerikai hatóságok a világ egyik legnagyobb fájlmegosztóját, a Megaupload nevű oldalt - jelentette a BBC. Az oldal alapítóit azzal vádolják, hogy megszegték az internetes kalózkodást tiltó jogszabályokat. A hatóságok szerint a döntésnek semmi köze az USA szigorú kalóztörvény-tervezete elleni tiltakozásokhoz. Megszólalt az Anonymous hackercsoport is, amely a fájlmegosztó bezárása miatt burkoltan megfenyegette a hatóságokat.

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a Megaupload alapítóit, Kim Dotcomot - korábbi nevén Kim Schmitzet - és Mathias Ortmannt, illetve további két társukat az új-zélandi Aucklandben tartóztatták le -jelentette a BBC.

Három további személyt még keresnek. Az ügyészség azzal vádolja az oldal készítőit, hogy 500 millió dolláros kárt okoztak a Megauploadon megosztott tartalmak jogtulajdonosainak.

Az FBI szerint ez eddig az egyik legnagyobb, szerzői jogok megsértésével kapcsolatos ügy az Egyesült Államokban. A szervezet szerint több mint 20 házkutatást tartottak eddig kilenc országban, és 50 millió dollár értékben foglaltak le vagyontárgyakat. Egy Virginia állambeli bíróság a hongkongi székhelyű cég 18 doménjének lefoglalását rendelte el.

Szerdán rengeteg internetes oldal sötétült el önként az amerikai törvényhozásnak az internetes kalózkodás visszaszorítását célzó új jogszabálytervezetei ellen tiltakozva; a szabályozás az online közösség tagjai szerint ugyanis súlyosan sérti az internetes források felhasználásának szabadságát.

A Wall Street Journal azt írta, a hatóságok tagadják, hogy a Megaupload bezárásának bármi köze lenne az új jogszabálytervek elleni tiltakozásokhoz.

A Megaupload bezárásának hírére a legismertebb hackercsoport, az Anonymous burkoltan megfenyegette a hatóságokat. A Twitteren azt írták: "Egy dolog biztos: SZÁMÍTSATOK RÁNK!"

Forrás: hvg.hu

1 komment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

 

"....FIGYELEM! OLVASSÁTOK EL, OSSZÁTOK MEG, KÜLDJÉTEK MINDENKINEK EL, AKI ÉRINTETT! KÜLDJÉTEK EL NYUGODTAN A BANKOTOKNAK IS. A BANKOK VEZÉR IGAZGATÓINAK!

A párizsi Sorbonne Egyetem doktori iskolájának a kutató professzora Dr. Lentner Csaba által a holnapi Demokratában megjelenő nyilatkozatából idézek : A cikkből részlet itt olvasható ( FONTOS el kell olvasni, nem vagyunk felelőtlenek illetve nem is voltunk soha):

Tovább a teljes cikkhez>>>> http://netbulvar.com/aki-svajci-devizahiteles-az-mehet-perre-megnyeri/

11 komment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

 Új vírusok terjednek a Facebook-on. Youtube-os videónak álcázzák magukat, általában valamilyen érdekes, gyakran szexi tartalmat ígérve, aztán rákattintás után azonnal szétspriccel az álvideó az összes ismerősödnek. Van olyan felhasználó, aki arra panaszkodik, a fertőzés után kéretlen reklámok sorát kapta meg.

 

 

 

 

 

 

“Egyik nap elkezdte a gépem azt csinálni, hogy ha például egy oldalt nézek, akkor bejön egy Facebook alkalmazás (Are you interested?, Farmville, Hold em’ Poker) és az éppen nézett lapra nyitja meg. Bár vissza lehet lépni, de ez akkor is nagyon idegesítő.” -panaszkodik a következményekre az egyik felhasználó a Gyakorikérdések.hu-n.

A baj okát rögtön maga válaszolja meg: “Ezt valószínű az okozta, hogy nézegettem egy oldalt és a kommenteknél mindenki küldözgetett valami linket, amit figyelmen kívül hagytam, de annyian küldték, hogy azt hittem, valami érdekes. Rányomtam, amitől automatikusan elkezdett küldözgetni mindenkinek valami videót (sexy cooking vagy mi). Szerintem ez egy vírus.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A meglátás telitalálat, valóban egy nagyon agresszíven terjedő új Facebook-vírusról van szó, ami ezek szerint alapvetően reklámcélokat szolgál.

Kíváncsiságból rengetegen rákattintanak, pedig már önmagában az is gyanús lehetne, hogy a link:

http://youtube.info/video.php.

Ez pedig nyilván nem a Youtube hivatalos oldalának a címe.

Rákattintás után a vírus az összes ismerősötök üzenőfalára kiposztolja az álvideót a nevetekben. Sőt, álhozzászólásokat generál minden olyan weboldalra, ahol Facebook-modulokat használnak. Így ezekkel az üzenetekkel nálunk is találkozhattok a Hozzászólások közt. Véletlenül se klikkeljetek rá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha már egyszer megfertőződtetek, akkor ahonnan csak lehet, töröljétek a nevetekben kiírt hozzászólásokat, és figyelmeztessétek ismerőseiteket, nekik eszükbe se jusson megnyitni a tőletek kapott álvideót.

A Facebook idővel valószínűleg lépni fog, és letiltja a terjedést, de addig is jó sok kellemetlen percet okozhat.

Tanulság:

Soha ne nyiss meg olyan linket, amit egy magyar nyelvű ismerősöd nem magyar szöveggel osztott meg.

Mindig nézd meg alaposan a link címét: a Youtube címe a youtube.com, és nem a youtube.info

Semmiféle bővítményt ne tölts le rákattintás után.

Ha hasznos a cikk, nyomj egy lájkot, hogy az ismerőseid is lássák!

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

1 komment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FIGYELEM!MOST KAPTAM AZT AZ ÈRTESÍTÉST,HOGY HACKER MŰKÖDIK A FACEBOOK-ON! SÉRTŐ ÜZENETEKET KÜLDENEK A TE NEVEDBEN ANÉLKŰL,HOGY TE TUDNÁL RÓLA.TE NEM LÁTOD ELLENTÉTBEN A TE BARÁTAID MIND LÁTJÁK.HA VALAKI ILYENT KAPNA TŐLEM AZ NEM ÉN VAGYOK!KÜLDJÉTEK TI IS TOVÁBB,HOGY MINDENKI ÉRTESÜLJÖN!!

Szólj hozzá!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A Mol e heti emelésével a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nő.

Emeli bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el. A drágulással a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Kummer János

Az elemzők szerint az e heti áremelés legfőbb oka az, hogy a forint az utóbbi időben jelentősen gyengült a dollárhoz képest.

Az üzemanyagok az újév első napján a 2 százalékpontos áfaemelés miatt drágultak: a forgalmi adó 25-ről 27-százalékra növelése 6, illetve 7 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj átlagárát a számítások szerint.

A Mol Nyrt. a múlt héten 6-6 forinttal emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát.

Tavaly január elején a benzin átlagára 360-361 forint, a gázolajé pedig 351 forint volt.

Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Az MTI érdeklődésére piaci elemzők elmondták, hogy a Molnak ezen a héten a múlt heti forintárfolyam-gyengülés miatt sokkal nagyobb emelést kellett volna végrehajtania. Egyes vélemények szerint mintegy 20-20 forinttal kellett volna emelni mindkét üzemanyagfajta árát.

Forrás: hir24.hu

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása